Éghajlatváltozás: okok, következmények, tennivalók
Megannyi környezeti megfigyelés egyértelműen bizonyítja, hogy Bolygónk éghajlata változik. E mérések és a klímamodellek egybe vetése nyomán „igen valószínű”, hogy ezért az emberi tevékenység a felelős. A foglalkozáson vázoljuk a változás megfigyelt- és előre látható következményeit a Világ különféle övezeteiben és a Kárpát-medencében. Végül összefoglaljuk, hogy mi mindennel tudunk mi magunk is hozzájárulni a melegedés megfékezéséhez úgy, hogy ez akár pénzbeli megtakarítást jelentsen a családnak (az iskolának).
Kapcsolódó tantárgyak:
Korosztály:
Létszám:
Előadó: Dr. Mika János
A megújuló energiaforrások földrajzi vonatkozásai
A megújuló energiaforrások 2008-ban 13 %-át adták a Föld éves energiafelhasználásának. Pont annyit, ahova a mai 8 %-ról 2020-ra az EU tagjaként hazánkban is el kell jutnunk. Az egyre mélyebbről kinyert szénbázisú energia növekvő ára és környezetszennyezése; valamint az atomenergia súlyos környezeti és biztonsági kockázatai egyaránt a megújuló energiaforrások bővítését sürgetik. Az órán áttekintjük a megújuló energiaforrások potenciális- és kiaknázott készleteinek földrajzi rendjét, a bővülés tendenciáit és azokat a gazdaságföldrajzi változásokat, amik ezt az átalakulást kísérhetik.
Kapcsolódó tantárgyak:
Korosztály:
Létszám:
Előadó: Dr. Mika János
Időjós felhőzet
A légkör leglátványosabb elemei a felhők, amelyek egyszersmind árulkodnak az ott zajló folyamatokról, azok erősödő, vagy éppen csendesedő voltról. Alulról nézve változatos, olykor ijesztő formáik szerint a meteorológusok épp egy focicsapatra való, 11 típust szoktak megkülönböztetni. Mi is megszemléljük ezeket a felhőfajtákat, majd eláruljuk, hogy miként jósolhatnak a felhők akár nekünk is! Ehhez oldalról is megismerkedünk a felhőkkel és az őket rendszerbe foglaló frontok és ciklonok világával. Ezek térbeli rendszere teszi ugyanis alkalmassá a felhőket arra, hogy megjelenésük, egymásra következésük puzzle darabkáiból behunyt szemmel kirakjuk a teljes képződményt és kiszámoljuk, hogy melyik része mikor érhet el bennünket. Ezt követően, végül, műholdas képek és filmek segítségével felülről, mozgás közben is megmutatjuk ezeket a több száz kilométer széles, 10-15 km magas víz- és jéghalmazokat. Megmutatjuk, mi köze a robogó folyón átívelő híd pillérjének az Atlanti óceán híres-neves szigetéhez, hogy melyik csizma sarka és talpa ereget nyaranta gomolyfelhőket elmondjuk, hogy miért olyan nehéz előre jelezni, hogy pontosan merre tart a Harvey és az Irma hurrikán. A vetített álló és mozgó képekkel illusztrált előadást elsősorban felső tagozatos diákoknak ajánljuk.
Kapcsolódó tantárgyak:
Korosztály:
Létszám:
Előadó: Dr. Mika János
A fenntartható fejlődésről – mellébeszélés nélkül
Ezt az elvont fogalmat új élettel töltötte meg az ENSZ 2015. szeptemberi dokumentuma, amely 2030-ig érvényes új célokat fogalmazott meg itt a Földön mindnyájunk számára. Az alapvető emberi szükségletek (táplálék, egészség, víz, energia) előteremtése mellett olvashatunk benne olyan alapvető igazságossági, egyenlőségi elvárásokról, mint a nők egyenjogúsága, a mindenki számára elérhető, minőségi oktatás, a szegénység felszámolása. Ez utóbbihoz is kulcs a technikai fejlődés, a méltányos munkahelyek, és a felelős termelés és fogyasztás. Nagyszámú, vitán felül indokolt elvárás taglalja a sérülékeny szférák (szárazföldek, óceánok, városok) védelmének tennivalóit, végül láthatjuk a megvalósítás társadalmi feltételeit, mint béke, együttműködés, jól működő intézmények. Mindezek közül, az idő szűkében kb. minden nyolcadikat tudunk bemutatni. Azt a 21 részcélt illusztráljuk, amelyek nemcsak a szegény országokban, de sajnos nálunk is aktuálisak. Ilyenek a táplálkozás, az egészség, az ivóvíz és az energiaszerkezet hiányosságai, a városaink, tavaink és élőhelyeink jellemzői. Nyilvánvaló, hogy nálunk egyik téren sem olyan súlyos a helyzet, mint a legszegényebb országokban. Magunkat elsősorban az EU régi és újabb tagjaihoz mérjük. Az előadást elsősorban középiskolás és felnőtt érdeklődőknek ajánljuk.
Kapcsolódó tantárgyak:
Korosztály:
Létszám:
Előadó: Dr. Mika János
Bolygónk arca (és pattanásai) műholdakról nézve
Árgus (mű)szemek figyelik bolygónk felszínét és légkörét, hogy megmutassák azok lassú változásait, segítsenek nyomon követni és előre jelezni egy-egy veszélyes időjárási jelenséget, hogy évről-évre tudjuk, hogy hol gyarapszik, vagy éppen hol senyved a növénytakaró, milyen a levegő minősége az ünnepnapokon és hogy ez a hét mely napjára esik Földünk egyes országaiban.
Kapcsolódó tantárgyak:
Korosztály:
Létszám:
Előadó: Dr. Mika János
Klímaváltozásról a tények nyelvén
Valóban változik az éghajlat? Biztos, hogy az ember okozza? Mennyi időnk van még a katasztrófáig? Ilyen kérdésekkel gyakran találkozunk, de a válaszok ritkán sorakoznak megalapozott rendben. Ez az előadás épp ilyen rendet kínál a fenti kérdésekben, sőt megtudhatjuk belőle, hogy milyen hétköznapi tennivalókra utal az „Elkerülni a kezelhetetlent, kezelni az elkerülhetetlent!” felszólítás.
Kapcsolódó tantárgyak:
Korosztály:
Létszám:
Előadó: Dr. Mika János
Azért a víz az úr…
Mindenki játszott már ifjúkorában a homokozóban, s arra is sokan odafigyelnek, hogy az eső milyen változásokat okoz a felszínen, milyen mintázatot hagy mag után. A folyóvizes terepasztalon láthatóvá tesszük, hogyan mozog a víz, rombol vagy épít, s rácsodálkozunk, hogy a bennünket körülvevő formák nagy méretekben hasonlóképpen jönnek létre. A hallgatóság maga is alakíthatja a terepasztal miniatűr világát.
Kapcsolódó tantárgyak:
Korosztály:
Létszám:
Előadó: Dr. Mika János
A légkör, mint erőforrás és kockázat
Légkörünk erőforrás, hiszen a Napból érkező energia kb. felét átengedi. Így táplálja a felszínt és a növényeket, olvasztja a jeget és melegíti a háztetőket. Szerencsére, csaknem teljesen kiszűri az életet veszélyeztető ultraibolya sugarakat. A csapadékot is a légkör adja, amelyből egy-egy vízmolekula átlagosan tíznaponta visszahull a párolgó felületekre. Ám, gyakran kockázat hordozója is a légkör, amikor hirtelen viharok törnek ki, tornádók és hurrikánok pörögnek, vagy egyszerűen csak túl sok eső hull, vagy tartós havazás, netán hófúvás alakul ki. Az előadás ezt a kétarcúságot rendszerezi és szemlélteti, álló és mozgó képek segítségével.
Kapcsolódó tantárgyak:
Korosztály:
Létszám:
Előadó: Dr. Mika János