A Duna Televízió Család-barát és Családi kör magazin műsorain belül látható az Itthon vagyunk! – országjárás a Dunával című ismeretterjesztő rovat, melyben Banner Géza mutatja be Magyarország régióit.
A 2026.02.18-i adás, 2. részében a műsorvezető az EKKE Csillagvizsgáló és Tudományos Élményközpontjában járt, annak is a „legtetején”, a Camera Obscurában.
Az Itthon vagyunk! – országjárás a Dunával című ismeretterjesztő műsor február 2-tól látható a Duna Televízión. A hat héten át tartó rovatban ezúttal Észak-Magyarország értékei kerültek bemutatásra.

Az országjáró barangolásban Banner Gézával előző egri állomásán 20 méterrel a város alatt volt, majd ezt követően folytatta utazását – és meg sem állt a közel 50 méteres magasságig -, a Csillagvizsgáló legfelső szintjéig, a Camera Obscuráig, ahol Dr. Murányi Zoltán, a Csillagvizsgáló osztályvezetője ismertette a 250 éves eszközt.
A sorozat célja hazánk és a magyarság értékeinek bemutatása, illetve a nézőközönség érdeklődésének felkeltése a természeti örökségek, valamint a tájak szépségeinek megismerésére.
A bejátszó 26 perc 3 másodperctől tekinthető meg.

