Csillagászati Hét Berekfürdőn

Időpont / helyszín: 2025. július 16. szerda 20:00 – 20:45 / Rendezvénytéri sátor


Milyen anyagokból áll a semmi? Erről a kérdésről lesz majd szó ezen az előadáson, melyben a
világűr kémiájának témakörébe lehet betekintést nyerni. A kémia az anyagok átalakulásával,
szerkezetével foglalkozó tudomány.

A világűr neve ugyanakkor az ürességgel rokonítható, gyakran vákuumnak is nevezzük, ami viszont a latin vacuus szóból ered, aminek a jelentése szintén az, hogy üres. Ez azonban nem egészen igaz, valójában elég sok részecske található benne, köztük atomok és molekulák. Ezekről az anyagokról lesz szó: hogyan alakulnak át és változnak a semmiben, illetve hogyan jönnek létre azok az elemek és vegyületek, amelyek például a mi testünket is felépítik.

Az előadás során megismerkedhetünk az Univerzum és az anyag rövid történetével, az első atomok, majd azokból az első molekulák kialakulásával a hidrogéntől és a héliumtól kezdve, egészen a komplexebb szerves molekulákig, amelyek talán az élet alapjai lehetnek.

Kiderül majd, hogy egyáltalán honnan tudható, hogy milyen anyagok fordulnak elő a Földtől hatalmas távolságokra.

Az előadást szemléltető kísérletek színesítik majd, azonban végig szem előtt kell majd tartani,
hogy mindezek a Földön történnek, itt pedig minden más, mint a világűrben, ami üres és hideg,
kivéve amikor épp véletlenül perzselően forró. Hogy miért és hogyan hat mindez az anyagokra?
Arról is lesz szó.

Fedezzük fel együtt a világűrben található anyag titkait!

Előadó: Kovács Mihály

A képet a Mistral AI generálta.

Pontgyűjtő akció: a programokon való részvételeidért a PONTGYŰJTŐ FÜZETBE összegyűjtött pontokat beválthatod ajándéktárgyakra.