A Csillagvizsgáló megannyi érdekességgel készül az idei Múzeumok Éjszakája című programsorozatra.
A Csillagvizsgáló alap programjai természetesen is nyitva állnak a látogatók előtt, de az igazi érdekességek 18 óra után kezdődnek. Szórakoztató és interaktív tudományos programokkal találkozhatnak a vendégek szinte minden szinten az EKKE Csillagvizsgálójában. A harmadik emeleten a kicsik és nagyok önfeledten és önállóan kísérletezhetnek a Fizika Foglalkoztató eszközeivel.
A Jedlik Ányos Experimentáriumban 18 órától rendhagyó interaktív óránként természettudományos előadások várják a vendégeket. Óránként váltják egymást a fizikai, kémiai és a csillagászati témájú programok.
A látogatók megismerkedhetnek a -196 fokos folyékony nitrogénnel végzett kísérletekkel, megtudhatják, kell-e félni az 5G-től, láthatnak kémiai kísérleteket a „konyhában”, valamint megismerhetik a terraformálás lehetőségeit.
A Barna György Optikatörténeti Kiállítás, az ötödik emeleten szabadon látogatható, emellett ez a terem ad helyet a Csillagvizsgáló múzeumpedagógiai foglalkozásainak is, ahol a kis detektívek egy 30 perces múzeumi műtárgy rablás részesei lehetnek. Vajon sikerül megmenteni a kincseket?
A hatodik emeleten kezdődnek az alapprogramok. A Tudományos Játszóház egyben Planetárium is, ahol szintén óránkénti filmvetítésekkel készülnek. A kisebbek futurisztikus mesét láthatnak arról, miként utaznak az Erdő lakói a Világűrbe. A nagyobbak számára 30–45 perces természettudományos filmeket vetítenek az ISS-ről, a Holdról és a Marsról.
A Tudományos Játszóházban 20 percenként tartanak előadásokat, amelyek során a látogatók bevonásával kísérleteznek.
A Hell Miksa Csillagvizsgálóban a régi műszerekről tartanak ismertetőket a tárlatvezetők.
A Panorámateraszon Zoller Gábor, a Fizika Tanszék oktatója és az egri csillagászok igyekeznek megismertetni a látogatókkal a csillagos égbolt rejtelmeit. Távcsöves és szabad szemes csillagmegfigyelés is várható – felhőtlen égbolt esetén. A kilencedik emeleten található Camera Obscura csupán négy előadás erejéig látogatható – mivel az eszköz a nap fényével működik.
A Múzeumok Éjszakája programjai során az egri Csillagvizsgáló rendhagyó interaktív óráira és planetáriumi előadásaira külön helyet kell igényelni. Helyfoglalás a Líceum bejáratánál található pénztárban vagy az info@egricsillagvizsgalo.hu e-mail-címen lehetséges. A rendhagyó órákra és a planetáriumi műsorok a helyeket jelentkezési és érkezési sorrendben töltjük fel.

